2014. december 27., szombat

Simi szeletkék

Simi-szelet:

Hozzávalók:

    A tésztához:                               A krémhez:                                 A mázhoz:
    50 dkg liszt                                4 evőkanál búzadara                   4 evőkanál cukor
    15 dkg vaj                                  5 dl tej                                       2 evőkanál víz
    15 dkg cukor                              25 dkg cukor                              2 evőkanál kakaó 
    1 tojás sárgája                            20 dkg vaj                                  kevés vaj
    kevés tej                                     kakaó  
    1 csomag sütőpor                       1 citrom

Elkészítés:
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, 3 részre osztjuk, és egyenként kinyújtjuk. Tepsi hátulján sütjük. A krémhez tejbegrízt főzünk cukorral, majd a végén belekeverjük a vajat. Ezután kétfelé osztjuk, az egyik felébe kakaót teszünk, a másik felébe citromlevet. Az első lapra kenjük a kakaós krémet, erre tesszük a második lapot, majd a citromos krém után a harmadik lap jön. Jó, ha egy napig állni hagyjuk, majd mázzal bevonjuk.

Szóval eddig az eredeti recept, időhiányban szenvedőknek kész piskótalapokból(?) sem lehet rossz, bár azt elég nehéz vékonyra vágni, igaz, megvan annak is a trükkje... egy cérnaszáltól függhet ... az eredmény :-)

*****

Gyors sütik - már csak az egyensúly és a simi kedvéért is :-)))):

20 dkg vaj, 20 dkg liszt, 20 dkg cukor
2 tojással összedolgozva bármilyen muffin alapja.

Mehet bele fahéj, kakaó, csokidarabkák, muffinformában megsütjük, netán tepsiben, egyben, s később kockára vágjuk.

Kefíres kevert - bögrés süti

1 bögre kefír vagy natur joghurt, 2 bögre liszt, 1 bögre cukor, 2 tojás, fél csomag sütőpor, fél bögre olaj. Összekeverjük, tepsibe öntjük, negyed órát közepes lángon, előmelegített sütőben sütjük.
Tehetünk a tésztába reszelt gyümölcsöt, vagy kakaót, de próbáltam már gyümölcsös joghurttal is. Elkészíteni is könnyű és a gyomrunknak is.


**************   és mert tejbegrízből sosem elég (loptam innen!)

Kókuszos tejbegríz torta recept


Hozzávalók:                                                   Tetejére:
    Kókuszos tejbegríz torta
  • 4,5 dl tej                                               12 dkg étcsoki
  • csipet só                                               2 dl tejszín
  • 10 dkg vaj                                            kókuszforgács
  • 10 dkg cukor
  • 12 dkg búzadara
  • 10-15 dkg kókuszreszelék
Elkészítése:
A tejet csipet sóval felteszem forrni. Ha már melegszik, hozzáadom a vajat és a cukrot. Ha pedig már forró, de még nem forr, hozzáadom a búzadarát, és a kókuszreszeléket, és folyamatosan kevergetve csomómentesre főzöm addig, amíg pöfékelni nem kezd.
Ekkor formába öntöm. Én egy 16 cm-es kis tortaformába öntöttem, amit előzőleg sütőpapírral kibéleltem a könnyebb eltávolítás végett. Így lett torta. De tehetitek szögletes formába, készülhet lapos változatban, vendégeknek ez is ideális. A kész remekmű nagyon finom, viszont rettentően laktató, így ne vágjatok óriási szeleteket, inkább duplázzatok, ha valakibe mégis belefér kettő.
A csokimázhoz a tejszínbe tördeljük a csokoládét és elkezdjük összeforralni. Ha kész, picit hagyjuk hűlni, majd óvatosan rácsurgatjuk a kókuszos tejbegrízünkre.



:-))))))))))))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése